![békeblogszövetség [Barbtól loptam el én önklaviaturailag]](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_utI_4nkKbBTopliMChRFHMRuo8pCaz2nfxzNWIDfBEiHzdK7Ss-6Cosk6ZMrS8DZ5R9oqVVLyYxy7eencU3URoZGwr-aZa6kk=s0-d)
akkor is i gotta keep on rollin
valamelyik nap irtam egy anyagot kábítószertémában, aminek az eleje ilyen nagyon nagyon vazlatos tarsadalompolitikai alapvetes szocialdemokrata es konzervativ oldalrol. mivel politikai termeszetu iras keszult, nem is teljesen objektiv, de legalabb oszinte vagyok. idemasolok egy reszt. tessek rola beszelgetni.
Természetesen ahhoz, hogy az általam tárgyalni kívánt kérdésrõl érdemben szó eshessen, elõbb fel kell vázolnunk az elõttünk álló gondolkodás alapvetõ kereteit, hogy a kérdés boncolgatása során ha rátalálunk a válaszra, felismerjük majd azt. A gondolkodásnak ez a szükségeltetett kerete pedig esetünkben meglátásom szerint a társadalompolitika, illetve a különbözõ társadalompolitikák. S mivel a kábítószerek fokozott – a társadalomra érdemi hatást gyakorolni képes – mértékû terjedése túlnyomórészt a magyarországi demokrácia 14 évére tehetõ, s különösen a mögöttünk álló 8-10 évre, érdemes vizsgálódásunk kereteit az erre az idõszakra datálható kormányok társadalompolitikáiban megtalálni, vagyis a konzervatív és a szociáldemokrata társadalomszemléletben, s abból levezetett társadalompolitikákban. Itt jegyzem meg, hogy jelen írásomban szándékosan nem foglalkozom meghatározó társadalompolitikai irányzatként a liberális társadalompolitikával, mivel meggyõzõdésem szerint a liberalizmus, mind ideológia, merõben eltérõen – s számomra kissé talán életidegen módon – értelmezi a társadalmat a konzervatív, illetõleg a szociáldemokrata társadalomfelfogásokhoz képest – az egyén, és nem a közösség felõl – másrészt a magyarországi liberalizmus politikai arca, a Szabad Demokraták Szövetsége az elmúlt évek során mindig sajátos megközelítésben látta a drogok helyzetét, ha úgy tetszik érdekes és elgondolkodtató színfoltként, de semmiképp sem egyetlen jó megoldásként.
Mindjárt az elején leszögezném, hogy értelmezésemben a társadalompolitika tulajdonképpen egyrészt az objektív változásokra, folyamatokra való reflektálás módozatait, másrészt a társadalom szerkezetének tudatosan alakítható jelenségeit jelenti.
Tehát adott egy társadalmi szerkezet, melynek összefoglalóan talán a poszt-indusztriális jelzõt adhatjuk. Ennek a társadalomnak egyszerre sajátja a szinte követhetetlenségig felgyorsult technológiai fejlõdés, a történelem során korábban soha nem tapasztalt mértékben zajló környezeti változás, illetve a néhány évtizeddel ezelõtti, jóval mérsékeltebb ütemû, ennél fogva nyugodtabb körülmények között kialakult társadalmi mentalitás. A technológiai fejlõdés vonzataként szinte folyamatosan egyre követhetetlenebbé váltak és válnak a piaci folyamatok, a gazdasági, a pénzügyi, az egészségügyi, az oktatási szektorok összefüggései. Amint a XX. század elején az elméleti fizika tudósai felismerték, hogy a világunk teljes pontossággal megismerhetetlen, a XXI. század elejére mindannyiunknak el kell fogadni, hogy mennyire megismerhetetlen valójában. Ezzel együtt – a világon itt és mindenütt egyaránt – az egyes ember, az egyén szintjén többségében adott az a fajta mentalitás, világlátás, amely néhány évtizeddel korábban idõszerû, s leginkább idõtállónak mutatkozott, mára, a mai viszonyok között azonban zárkózottságnak, a változásokra való fogékonyság, hajlandóság hiányának tûnik. Egyszerûbben szólva a körülöttünk mára hihetetlen mértékben felgyorsult világ az egyéni akarattól függetlenül új kihívások elé állítja az egyént, s ezzel áttételesen a társadalmi szerkezetet, a társadalmat magát. A kortárs társadalompolitikák felelõsségét én ennek a változásnak a felismerésében, értelmezésében és tudatosításában látom.
Természetesen tudnunk kell, hogy a társadalom kereteinek formális átalakulásai – s most már itt elsõsorban Magyarországról beszélünk – a tudatos és tudattalan társadalompolitikai folyamatoktól függetlenül is zajlanak, mûködnek, részben nyilván az új kihívásokra adott reflexszerû változtatásokként. S ha már a társadalompolitikáktól független, formális változásoknál tartunk, különösképp Magyarország vonatkozásában, nem mehetünk el említés nélkül hazánk újkori történetének legjelentõsebb eseménye, a rendszerváltás mellett.
A rendszerváltás hazánk történelmének tulajdonképpen szükségszerû, elkerülhetetlen eseménye volt. Olyan makropolitikai változások eredménye, amelyek ha úgy tetszik kikényszeríttették a köztársaság kereteinek megteremtését és kiépítését, a nyugati mintájú demokratikus állami berendezkedést. Ez a folyamat mára lényegében lezárult, a harmadik köztársaság keretei kiépültek és mûködõképesnek bizonyultak. A kortárs társadalompolitikák igazi felelõssége pedig abban áll, hogy meg tudják e tölteni mindezt tartalommal, vagyis képesek e megtenni a következõ lépést, reagálni és mûködtetni a köztársasági körülmények között megnyílt új lehetõségeket. Annál is inkább, mivel tudnunk kell, hogy az új lehetõségek, az új kihívások mindig új megfelelési kényszerekkel járnak együtt. Megfelelési kényszerekkel, melyek a követhetetlen technológiai fejlõdésbõl következõ folyamatok eredményeznek. Ezzel párhuzamosan a társadalomnak ugyanolyan objektív – társadalompolitikától függetlenül megvalósuló – jelensége a már fentebb említett általános „helyben ragadtság”. Ezen általános, a magyar társadalomra különösen jellemzõ „fejlõdésbeli röghöz kötöttség” felismerése és kezelése meglátásom szerint a kortárs társadalompolitikák másik nagy felelõssége.
Összefoglalva, a sikeres társadalompolitika két alapfeladata, hogy kész legyen szembenézni és alkalmazkodni a kiépült köztársasági keretek következtében bekövetkezõ változásokhoz, másrészt, hogy felismerje és megtanulja kezelni a mi társadalmunkra különösen jellemzõ általános melankóliát, megfelelési kényszert.
Fenti kérdés tisztázásával rátérhetünk írásom elsõ partikuláris részére, a szociáldemokrata társadalomfelfogás alapjaira. Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a most következõ sorok természetesen nem egyszeri és megváltoztathatatlan igazságok, de meggyõzõdésem szerint olyan értékeket és gondolatokat hordoznak, amelyek fontosságáról és megõrzésük, támogatásuk szükségességérõl minden szociáldemokrata egyként egyet ért.
A szociáldemokrata társadalompolitika a közösség felõl közelíti meg a társadalom fogalmát, mûködtetését. Mi, szociáldemokraták elkötelezett hívei vagyunk a folyamatos, fenntartható mértékû, állandó fejlõdésnek. Hisszük, hogy ennek az állandó haladásnak a társadalom minden rétege számára egyszerre kell elérhetõnek lennie. Ezért a szociáldemokrata társadalompolitika középpontja az öntudatos, önnön helyét a világban pontosan és jól ismerõ közösség, amely tevékenysége során tisztában van vele, hogy hová tart, milyen célokat kíván elérni és milyen eszközöket kíván ehhez felhasználni. Ezzel együtt a szociáldemokrata világképben kiemelten fontos az egyén, az egyéniség kiteljesítése is, mint a társadalom legkisebb egysége, legalapvetõbb építõköve. Ezért a szociáldemokrata társadalompolitika idealizált állampolgára a közösségben önmagát felismerõ ember, aki a közösség erejére támaszkodva képes megfelelni a XXI. század új típusú kihívásainak, ugyanakkor öntudatosságánál fogva képes aktívan, értékteremtõ módon hozzájárulni a közösség életéhez, fejlõdéséhez. Gondolkodása nyitott, befogadó természetû, a külvilágból felé érkezõ ingerek és információk végtelennek tetszõ áradatában – egyénként és a közösség részeként is – képes tájékozódni, a számára fontos információkat, ingereket kiválogatni és hasznosítani. Az ilyen állampolgár a társadalomnak hasznos és értékes tagja, mert tevékenysége során nem absztrakt ideákért, elérhetetlen vágyakért, hanem valós, kézzel fogható célokért, nevezetesen a fejlõdés következõ lépcsõfokáért küzd. Ezzel minden külön energia befektetése nélkül, mindennapi tevékenysége során, a közvetve hozzájárul a társadalom fejlõdéséhez. Mindezzel együtt a szociáldemokrata társadalompolitika integráns részét képezi az úgynevezett jóléti minimum elve. A jóléti minimum elve abból a belátásból ered, hogy a szociáldemokraták idealizált társadalma bár alacsonyküszöbû fejlõdést kínál, vagyis a fenntartható haladásba majdnem a társadalom majd’ minden rétege képes kapcsolódni, mégsem adott ez a lehetõség a társadalom minden tagja számára. Ezért a szociáldemokrata társadalompolitika tárgyalja a jóléti minimum fogalmát, ami azt a mértékû szociális, gazdasági, kulturális, tudásbeli minimumot jelenti a társadalom tagjai számára, amely szintrõl már saját erejükbõl képesek bekapcsolódni a közösség életébe, saját lábukra állva képesek megvalósítani elképzeléseiket, folyamatosan fejlõdve, elõbbre jutva ezáltal, s természetesen a fentebb említett módon közvetett úton hozzájárulni a társadalom fejlõdéséhez is. Nagy vonalakban ez a szociáldemokrata társadalompolitika vázlata. Ha jobban végiggondoljuk, ez a politika képes megfelelni a fentebb megállapított két alapkritériumnak, hiszen egyfelõl képes tartalommal megtölteni a köztársaság kiépült kereteit, amikor egyszerre mutat utat az egyén és a közösség boldogulása felé, másfelõl alternatívát kínál azzal a társadalmi melankóliával szemben, amely mind az egyén, mind a közösség szintjén gátját veti mindennemû haladásnak, fejlõdésnek.
A konzervatív társadalompolitika fentiekkel szemben teljesen más elképzelések alapján pozícionálja az egyén és a közösség viszonyát. Fontos megjegyeznünk, hogy a konzervatív társadalompolitika nagyobb múltra tekint vissza, mint az általam is képviselt XXI. századi szociáldemokrata gondolkodás, ami természetesen egyben azt is jelenti, hogy olyan kor szülötte, melyben a társadalmat objektíven befolyásoló tényezõk, mint a technológiai fejlõdés feltartóztathatatlan üteme és az ezzel együtt járó mindennapi változások még nem voltak a mai idõkhöz hasonlóan nyilvánvalóak. Ezért, ha úgy tetszik, mondhatjuk, hogy a konzervatív társadalompolitika születése idején még nem kényszerült a mára már megkerülhetetlennek bizonyult alapkérdésekkel szembesülni, ergo eredeti formájában a konzervatív társadalompolitika nem, vagy nem tudatosan hordozza magában a társadalom alapkérdéseire adandó választ. A konzervatív társadalompolitika legnagyobb dilemmája, hogy koncepcióját olyan transzcendens alapról indítja, melynek bizonyíthatósága messze elrugaszkodik a mindennapi valóságtól, ami a XXI. század felgyorsult, technikailag hihetetlen lehetõségeket és információs túlkínálatot felvonultató világában sokkal nehezebbé teszi érvényesítését. Így a konzervatív társadalompolitikát önmagukénak vallók sokszor olyan kompromisszumokra kényszerülnek – amennyiben elképzeléseiket nagyobb nyilvánosság lé kívánják terjeszteni, vagy gyakorlati útra kívánják terelni – amely magát az eredeti koncepciót kezdi ki. hiszen a konzervatív társadalompolitika a közösségteremtõ erõt az egyénen túlmutató absztrakcióban véli felismerni, amely lehet isteni útmutatás, valami meg nem fogalmazott, tulajdonképpen céltalan nemzeti egység, vagy akár egy szimbólumokban testet öltött elv. Ezzel a konzervatív társadalompolitika az egyént nem a közösség partnereként, hanem annak alárendeltjeként kezeli, kiszolgáltatva azt a közösség sikerének, vagy sikertelenségének, áttételesen a közösségteremtõ erõ sikerének, vagy épp sikertelenségének. Így nem hagy kibontakozási lehetõséget az egyén számára, hogy az szabad belátása útján járulhasson hozzá a társadalom fejlõdéséhez, hanem bizonyos szabályok közé kényszeríti. Ennek eredményeképpen a konzervatív társadalompolitika véleményem szerint már a kezdet kezdetén beépít egy frusztrációt az egyén és a közösség viszonyába, minthogy az egyén nem szabad választása útján jár az útján, hanem más lehetõséget nem ismerve. Ennélfogva a konzervatív társadalompolitika képtelen eredményesen kezelni a XXI. század technológiai fejlõdését, hiszen nem törõdik a közösségben élõ egyének szükségleteivel, s mindezzel együtt nem kínál alternatívát a társadalom általános lehangoltságával, befogadó-képtelenségével szemben sem, hiszen az általános melankólia helyére nem kiteljesedést, hanem absztrakt, elvont szimbólumokat illeszt. S most vizsgáljuk meg, mit jelent mindez a kábítószerek kontextusában.
Na ez van. Megbeszélés.
idegondolta salvation 11:22
